Céges bölcsészmérnökök a döntéselőkészítésben

csoportmunkaTalk is cheap, show me the code.” Az idézet állítólag Linus Torvaldstól származik, és nagyon lazán úgy fordítható, hogy “pofázni mindenki tud, de tenni már kevesen”.

Nemrég egy céges meetingen hallhattuk, hogy miket tekintsen egy együttdolgozó közösség tudatosan vezérelveknek, ami a meglévő értékeinkkel is harmonizálnak. Ördögien nagy titok nem fog kiderülni, de nem baj, ha írunk róla néhány gondolatot.

Kérdőjelezz meg mindent!

Az egyik fontos vezérelv, hogy ne féljünk tőle, ha valamit meg kell kérdőjelezni, egy másik pedig, hogy a tervezés fontos, de önmagában kevésbé jelent értéket, mint maga a megvalósítás. Harmadikként foglalkozzunk “az ötlet nem éregy fillért sem” kijelentéssel. Ezeknek a vezérelveknek a boncolgatásával már a szervezetpszichológusok, filozófusok, HR-esek, antropológusok alighanem megtöltöttek pár könyvtárat, természetesen csak egy szeletét fogjuk kiemelni, hogy miért némileg ellentmondásos a fenti két vezérelv.

Lássuk az elsőt, a “kérdőjelezz meg mindent!” -elvet. Természetesen vállalata váltogatja, hogy a munkatársaknak tényleg meg kell-e kérdőjelezniük mindent, vagy inkább tartsák be a szabályokat – bár még ez utóbbi esetben is fontos lehet a szabályok ésszerű felrúgása (lásd később). Egy vasúti váltó kezelőjének, vagy pláne egy nukleáris ballisztikus rakéta “idomárjának” esetében nem tűnik kifejezetten jó ötletnek, hogy a menetrend szerint elrendelt teendőket következetesen kérdőjelezze meg, esetleg álljon le vitatkozni a feletteseivel, hogy ez így vagy úgy lenne helyes. Mert addigra kisiklik a vonat.

De mégis, az őrült tekintélytisztelet még ilyen munkahelyeken is vezethet katasztrófához. Emlékezetes azon koreai személyszállító repülőgép katasztrófája, ami hegynek csapódott, mert a másodpilóta a koreai társadalomban és nyelvben kialakult őrült tekintélytisztelet miatt nem tudta megmondani a pilótának, hogy véletlenül egy hegyoldalnak irányította a gépet a leszállópálya helyett. Az eset érdekessége, hogy mondta szegény, mondta, de a pilóta egy másik tekintélyi szinten lévén nem hallotta meg a figyelmeztetést. Kikapcsolt az agya.

Az eset tanulsága, hogy az idióta tekintélytisztelet mindig ártalmas. A koreai repülőgép katasztrófája után váltott át a nemzetközi légiközlekedés az angol nyelvre a kollégák közötti kommunikációban is. (A kukacoskodók kedvéért leírjuk, hogy valójában ez egy pszeudoangol, mely csak egyértelmű, egyféleképpen értelmezhető szavakat tartalmaz.) Magyar személyzet nem szólhat magyarul magyarhoz a légiközlekedésben, többek között azért, mert ebben a nyelvben nincsenek rangok, és persze, magázódás sincs.

A “kérdőjelezz meg mindent” elv viszont teljesen nélkülözhetetlen a startupok világában. Egy olyan vállalkozás esetében, melynek célja, lételeme a világ átformálása, semmi sem mehet úgy, ahogy, csak azért mert már korábban is így csináltuk.

A terv nem jó semmire?

A következő vezérelv a tervezés fontosságáról, és a kész tervek félrehajításáról szól. Az alábbi mondást Eisenhowernek tulajdonítják, és így szól: “planning is priceless, but plans are useless“.

Mit jelent ez a mai vállalati gyakorlatban?

Abból érdemes kiindulnunk, hogy az egyéni piaci szereplők viselkedését, például vásárlási hajlandóságát senki nem tudja még megsaccolni sem. Érdekes módon még azok sem, akik végül vevői/nem-vevői lesznek egy árucikknek. Én sem, Ön sem, senki sem tudja megsaccolni a saját viselkedését valós vásárlási helyzetben. Hiába mond bármit egy képzeletbeli teszthelyzetben, ennek az égvilágon semmi kapcsolata nem lesz az éles helyzetben mutatott viselkedésével.

Tehát mégegyszer: tök mindegy, ki mit mond arról, mit vásárolna meg, ennek a válasznak az égvilágon semmi köze nem lesz a tényleges vásárláshoz vagy elutasításhoz. Ezért nem fogad el mást a startup ökonómia a termék validálásakor, mint a konkrét vásárlást. Ha az nincs, mindegy, ki mit mond, valamit változtatni kell.

Ez egy igen érdekes ismeretelméleti probléma egyébként, de most maradjunk abban, hogy “noone knows a fucking shit”.

Ebből következően minden piachódítási terv nem más, mint egy a vásárlói reakciókat felmérni képtelen elme próbálkozása a valós viselkedési minták előrejelzésére. Mondhatjuk, hogy eleve kudarcra van ítélve az ilyen próbálkozás, de mégsem, mert a (reménytelen) tervezés folyamán a tervezést végző személy vagy csapat lefuttat gondolatban egy csomó élethelyzetet, amik a tervezés nélkül eszükbe sem jutottak volna. Az más kérdés, hogy az ezekhez rendelt sikerességi faktor nem sokkal jobb a nettó hasraütésnél.

Így hát minden új termék bevezetése a piacra nem más, mint nice guess, melyet az élet első pofonja úgy vág tarkón, hogy csak úgy nyekken. Aki nem emlékszik a New Coke tragikus sorsú, és a Coca Colát majdnem csődbe rántó bevezetésére, az nézzen ennek utána. Klasszikus példája a tudományos tervezésnek és kísérletezésnek, melynek eredménye kicsit sem korrelált a tervezettel.

A tervezés ugyan szükséges lépése az új termékek bevezetésének, de a terv csak arra való, hogy legyen fogódzónk, mi fog félremenni, és milyen hamar.

Na de jöjjenek a bölcsészek!

A web giantek főállásban foglalkoztatnak olyan kétlábon járó think tankeket, akik csak nagyon áttételesen vesznek részt a döntések előkészítésében, sőt állítólag alkalmaznak főállásban filozófusokat is. Igen, jól olvastad, tech cégek, főállásban filozófusokat, akik esetleg azzal sem foglalkoznak, hogy a tevékenységük hogyan igazítható a meglévő üzleti folyamatokhoz.

Hanem akkor mi a túrót csinálnak?

Az ötlet nem ér egy fillért sem?

Harmadik mondásunk: az ötlet nem ér egy fillért sem. Ez így eléggé vadul hangzik, leginkább a “Talk is cheap, show me the code.” vezérelv világíthat rá, mit is értünk ezalatt.

A startupos világban bármiylen tevékenység eredményességét a következő egyszerű képlet alapján számolják:

ötlet x megvalósítás = eredmény

Könnyen belátható, hogy ha egy szorzás bármelyik tagja nulla, az eredmény nulla, ám legyen bármelyik tagn akár nagyon pici, ha a másik hatalmas, az eredmény még lehet hatalmas. Egy tízpontos ötlet nulla megvalósítása nulla értéket képvisel. Egy félpontos ötlet 500-as kivitelezéssel 250 pontot ér. Egy 1000 pontos, tuti, világmegváltó ötlet 0,01-es kivitelezéssel – nem ér szinte semmit.

Konklúzió: az ötleteket nem dobálni kell, hanem megvalósítani.

Sok olyan ötletünk keletkezik, aminek a megvalósítása alighanem igencsak hasznos lenne, és igazából nem kerülne semmibe, vagy tényleg minimális költséggel járna, mégsem valósítjuk meg, idő vagy megfelelő szintű hozzáértés hiányában. Ha egy csoport tagjaként gondolkozunk, nem meglepő módon teljesen más gondolataink támadnak, mintha a közösség tagjai külön-külön vagy éppenséggel kisebb klikkekbe csapódva gondolkoznának. Az elmúlt pár hónapban billentyűzetre is vetettünk jónéhány gondolatot, ami talán apróságnak tűnik, esetleg nem tűnik hatékonynak, amíg ki nem próbáljuk, aztán ezek egy részét megvalósítottuk, egy része viszont megmaradt ötlet szintjén, amit természetesen meg tudunk valósítani a jövőben.

A Talk is cheap, show me the code-elv alapján hallgatólagos elvárás lehet, hogy csak olyat dobjunk be egy tech cégnél, amit meg is tudnánk valósítani mi magunk, akár egyedül. Ezt pedig aztán bőven meg lehet kérdőjelezni. Volt olyan, üzleti szempontból tényleg kritikus feladat, amit nagyon gyorsan meg kellett oldani, amihez egyvalaki adta az ötletet, de ugyanő implementálni már nem tudta volna. A professzionális fejlesztők viszont seperc alatt megvalósították, még ha volt is utána rajta mit csiszolni.

Nagyon gyorsan hozzátesszük, nem biztos, hogy ugyanaz az ötlet ugyanúgy másnak biztosan nem jutott volna eszébe; néhány részletet pedig kimondottan közösen csiszoltunk össze és tökéletesítettünk. Ez a példa eléggé világosan mutatja, hogy az ötlet messze nem volt értéktelen és messze nem volt fölösleges kifejteni olyan terjedelemben, amit esetleg van, aki túl terjengősnek találna.

Mivel nagyon sok eset képzelhető el, amikor valamit vagy elmagyarázunk, levelezünk normálisan vagy inkább sehogy sem érdemes. (Ezen sorok írója tudja magáról, hogy néha azért tűnik az írásképe túl terjengősnek, mert túl hosszú mondatokat használ, amik nehezíthetik a megértést.)  Tehát valaki valamit  részletekbe menően kiötletelt, majd másvalaki megvalósította, amit az ötlet kiagyalója csak ésszerűtlenül sok idő alatt tudtott volna megvalósítani, de neki nem is ez a felada.

Jól példázza, hogy semelyik ötlet messze nem értéktelen ahhoz, hogy bedobjuk egy közösségbe, hátha kijön belőle valami még jobb. Még akkor sem, ha egyébként mi magunk biztosan nem tudnánk megvalósítani. Mi több, ha mi magunk fogunk hozzá valami megvalósításának annak tudatában, hogy azt más hatékonyabban vagy jobban meg tudná valósítani, ideális esetben nem okozunk kárt és nem vesztünk túl sok időt.

Nem szorul magyarázatra, hogy mindez nem azt jelenti, hogy floodoljuk a környezetünket világmegváltónak hitt gondolatokkal, másrészt rendkívül fontos, hogy senki se szeressen bele a saját ötletébe csak azért, mert az övé. Hogy hogyan tálaljuk az ötleteinket, amiből mindig sokkal több olyan van, amit egyedül nem tudunk megvalósítani? Komolyan nem tudjuk. Nyilván helyes kommunikációs gyakorlat kell hozzá, amit ugyan a kultúránk messze túlértékel manapság, viszont valóban a képlet elhagyhatatlan paramétere, ha azt szeretnénk, hogy az ötleteinkből legyen is valami.

Az ötlet-megvalósítás kérdéskörhöz kapcsolódóan egy emlékezetes webtörténeti momentumot emelnénk ki. A Facebookkal kapcsolatban többször is felmerült, hogy a Facebook kiagyalói valójában az ötletet mástól lopták. Tehát az érdem nem is az övék kellene, hogy legyen. Ugyan több, mint valószínű, hogy valóban volt ilyen ötlet, viszont a Facebookot úgy, abban a formában, ahogyan elkezdett működni, majd ahogyan változott, egyértelműen Mark Zuckerberg és csapata valósította meg. Annak pedig gyakorlatilag nulla a valószínűsége, hogy az állítólagos ötletgazda, ha a saját csapatával más néven megvalósítja, ugyanazt valósítja meg, ami ugyanúgy felfut, ugyanazokat a technológiai és üzleti döntéseket hozzák meg és így tovább.

Függetlenül attól, hogy a FB jó vagy rossz, nem lehet azt mondani róla, hogy az ötlet lopott. Hasonlóan, ha például valaki kitalálja, hogy készít egy műholdat, ami tud valamit, amit más műholdak nem, de nem valósítja meg, más pedig megvalósítja a műholdat úgy, hogy abba több ezer, korábban sosem használt technológiát sorakoztatnak fel, nem lehet azt mondani, hogy az ötlet lopott, mivel gondolatkísérletünkben rendkívül valószínűtlen, hogy aki a műholdat azzal az egy újítással kiagyalta, a többi újdonságot is ugyanúgy beleépítette volna.

Dizájnelem, amit a keresők is szeretni fognak: az email cím

A legkülönfélébb tematikájú blogokon találunk valamiféle kapcsolatfelvételi lehetőséget, nem egy esetben találkozhattunk már olyannal, hogy egy rendkívül nívós oldalon szinte esztétikátlan volt a szerzők email-címe, holott egy postafiók vagy éppen a leveleket csak adott irányba továbbító, saját domaines megoldás nem kerül többe néhány garasnál. A jelenséget ismét több oldalról járjuk körül.

Az összes hagyományos sajtóterméknél megszokhattuk, hogy fel van tüntetve valamilyen cím, ahova az olvasók írhatnak. Ami az online tartalmakat illeti, a kapcsolatfelvételi űrlap jó ötletnek tűnik, valójában viszont sokkal személytelenebb ahhoz képest, mint amikor a szerző email címe fel van tüntetve, így az olvasó közvetlenül tud írni neki.

Mi indokolja az egyébként a felhasználó számára kénylemetlen űrlapokat? Az ilyesmi jól használható az irkálók lelombozására, és a felesleges levéláradat csökkentésére, nem véletlenül használják ezt a módszert például az ügyfélszolgálatoknál, ahol fontos mérési szempont, hogy hány igény NEM érkezik be. Persze, tudjuk, a ticketing rendszer miatt van, de ez nem igaz, mert a hagyományos emaileket is el lehet látni ticketekkel.

A másik egy XX. századi félelem, hogy ha valahová kikerül az email címünk úgy, hogy a kukac karatert nem helyettesítjük a “kukac” szócskával, az egyenlő az adott email cím kinyírásával, mert fél órán belül teletömik a levelesládát a spamelők. Tizenöt évvel a spamfilterek megjelenése után ez ma már egyáltalán nem igaz. Pláne, ha valaki valamilyen felhős szolgáltatást használ, ahol a szolgáltató elemi érdeke, hogy ne hagyja floodolni az előfizetők levelesládáját, a spam-áradattól való félelemre nyugodtam mondhatjuk, hogy atavisztikus.

Az email ráadásul jobb a címzettnek is, mivel a feladó ugyan írhat olyan címről, amiből nem nagyon lehet következtetni a kilétére, aki viszont valamiféle normális visszajelzést szeretne kapni a szerzőtől, sanszosabb, hogy normális címről küld majd emailt. A netes műfajok folyamatosan folynak össze, amiről viszont hajlamosak vagyunk megfeledkezni, hogy ha egy portálnak, blognak, mikroblognak a fejléce, betűtípusa az arculat szerves részeit képzik, miért lenne ez alól kivétel éppen az email cím? Amivel kapcsolatban azért valljuk be, elvárható, hogy legyen valamilyen formája olyan esetben, amikor éppen egy ICT-vel foglalkozó blogról van szó.

Egy, a napokban publikálásra kerülő posztban részletesen kitérünk rá AI-megközelítésben, hogy mitől szeretnek valamit a keresőmotorok jobban vagy kevésbé.

Nem nehéz belátni, hogy a keresőmotor komolyabban fog venni egy olyan webhelyet, amihez normális emai lcímek tartoznak, aminek az oka minden részletében nyilván hétpecsétes titok, sejtéseink azért lehetnek. A kereső persze hogy komolyabban fog venni egy olyan oldalt, aminél nem fantázianévvel, ráadásul 2 perc alatt regisztrálható ingyenes cím van feltüntetve a szerzők elérhetőségénél, hanem azonos a domain, aminek nyilván van egy felelőse.

Vegyük észre, hogy mi is nyilván sokkal hitelesebbnek tartunk egy olyan oldalt, ahol a szerzők névvel vállalják az írásaikat (ami lehet ugyan fantázianév is), ha egy ahhoz passzoló email cím is van hozzá kapcsolva, éppen a szöges ellentéte annak, amit a hülye konteós oldalaknál láthatunk. Igen, igen. A keresőmotornak emberi értelemben érzései nincsenek ugyan, viszont bizonyos értelemben esztétikai érzéke, na meg mérlegelőképessége egy-egy oldal hitelességével kapcsolatban annál inkább, ahogy arról a következő posztban szó lesz.

Ami a technikai megvalósítást illeti, nagyon labilis megvalósítás, amikor az adott címre küldött leveleket csak forwardolja egy szolgáltatás a szerző postafiókja felé, egy-egy freemium vagy filléres levelezőrendszer beállítása viszont már teljesen elegendő lehet, ahogy arról a tervek szerint kurzus is lesz. A komolyabb szerkesztőségekben pedig a legpraktikusabb megoldás lehet, ha hosztolt vagy éppen cloudban futó Microsoft Exchange van beállítva, aminek az üzemeltetésével kapcsolatban éppen a Netacademia egyik tanfolyama minden részletet lefed.

Korábban az egyszerűsége és a letisztultsága miatt rendkívül népszerű volt a Google Apps, mai nevén G Suite, ami ingyenesen biztosított – pongyola megfogalmazásban – saját domaines Google Mail levelezést. 2011. április 26-adika alighanem eléggé kellemetlenül érintette azokat a Google Apps adminokat, akik 10-nél több felhasználóval használták a szolgáltatás. A Google először az 50 felhasználót leszorította 10-re, majd teljesen előfizetésessé tette a Google Apps-t.

all-in-one-saas
All in one Software as a Service

Néhány dolgot viszont nagyon fontos tudni a G Suite-ról. Egyrészt a korábbi regisztrációkat visszamenőlegesen nem tették fizetőssé, ezek az ún. legacy csomagok. Viszont abban az esetben, ha az admin volt olyan elővigyázatlan, hogy rákattintott a dashboardon vöröslő UPGRADE-re 30 napos kipróbálási lehetőséggel, supporttal, utána már nem volt semmilyen módon lehetősége visszatérni az ingyenes változathoz! Az pedig azért nagyon nem mindegy, hogy ingyenesen vagy 10 felhasználóval számolva évenkénti 600 dollárért használható ugyanaz, mivel egy-egy fiók havi díja 5 USD körül van, csak az entry level esetén.

Természetesen nemcsak a levelezés, hanem közel 100 Google-szolgáltatás használható saját domaines végződéssel.

g-suite-google-apps
Hivatalosan nincs legszigorúbb DLP, viszont audit igen

További, amit nagyon fontos tudni a legacy G Suite-ról, hogy nem csak egyetlen domain lehet alá bekötve, hanem szinte akármennyi, aztán vagy a governance szerint beállítható vagy a felhasználóra bízható, hogy melyik végződéssel használja a szolgáltatáscsomagot.

Ugyancsak fontos, hogy az elsődleges domain nem cserélhető ki úgymond, viszont egy-egy nevet évenként 10 USD-ért megújítani annyira nem fájdalmas. Márpedig ha az elsődleges domaint, amivel eredetileg regisztrálta az admin a Google Apps-t, nem újítják meg, igencsak izgalmas pillanatokat okozhat működés közben, másrészt nyilván regisztrálhatóvá válik más számára is, aki ráadásul ha tudja, hogy G Suite volt bekötve a domain alá, korlátozás nélkül viheti az egész házat, mivel a G Suite admin elfelejtett jelszava az elsődleges domainhez tartozó zóna módosításával is kérhető!

Kísérleti jelleggel mostantól ehhez a bloghoz is tartozik szabályos formátumú email cím, igaz, még csak egy, a bardoczi.akos@elemzes.netacademia.hu.

A freemiumok közül a Google Apps-t emeltük ki, mert a legelterjedtebb volt. Különös érdekessége még az immár közel 10 éves történetnek, hogy a Microsoft ugyancsak nyújtott ilyen szolgáltatást, azaz olyan volt, mintha teljesen ingyen adtak volna Office 365-öt – ami persze akkor még nem volt – tokkal-vonóval, mindennel. Mégsem tudta felvenni a versenyt a Google Apps-szel és persze ugyanúgy kivezették az ingyenes csomagokat.

Hogy most elérhető-e hasonló komplett freemium szolgáltatáscsomag? Természetesen, több is, amik közül nem lehet egyikre sem mondani, hogy jobb lenne a másiknál, egy-egy szolgáltatás vagy szempont alapján erősebb. De ez már egy másik elemzés története lesz.