A Facebook alaposan atomizálta a társadalmat, mi jön most?

A Facebook bevezeti a kommentek értékelésének lehetőségét, adta hírül néhány órával ezelőtt a Thenextweb.
Egészen kivételesen szinte biztosra bejósolható, hogy mi lesz az egész kifutása, holott csak egy olyan alap feature bevezetését vették tervbe, ami minden normális szolgáltatásban már régen létezik.
Már talán kevésbé, de sokáig a csapból is az folyt, hogy a közösségi médiás felületeken keresztül hogyan lehet hatékonyan fellépni a tömegeket érintő információs hadviselés és az egyszerű fake news ellen, eddig egészen elképesztően hülye ötletekkel látványos kudarcot vallott a Facebook. Ilyen volt, amikor a plebs megítélésére bízta, hogy egy hír szerintük fake vagy sem, mire az történt, hogy a hamis hírként megjelölt tartalmakra még többen kattintottak.
A magyar informatikai biztonság egyik vezéralakja néhány hónappal ezelőtt a Facebook-falán arról írt, hogy korábban egészen használható információforrás volt a Facebook, mára pedig kilométereken keresztül kell görgetni, hogy normális tartalmat találjon a felhasználó. Sok-sok magyarázatként én egyet emelnék ki.
Kik alkották a Facebook felhasználó bázisát kezdetben? A Harvardon tanuló hallgatók, akik nyilván magasabb intellektussal rendelkeztek az átlaghoz képest. Aztán a hallgatók meghívták a rendszerbe a rokonaikat, majd kutatókat, újságírókat, azaz nagyon sokáig felülreprezentáltak volt az a felhasználói bázisban azok, akik azért – mondjuk ki – értelmesebbek voltak, a Facebook pedig szűrők és trükközés nélkül is egy élhetőbb terep. A látványos változás akkorra tehető, amikor elérte a felhasználók száma a tízmilliót, ami ezt követte, már ugyancsak történelem: a rendszert valahogy fenn kellett tartani illetve profitábilissá kellett tenni, ehhez pedig teljesen más stratégiára volt szükség, ezzel a folyamattal párhuzamosan és egyben okként egyre nőtt az átlaghoz közelítő intellektussal rendelkező felhasználók aránya. Jól ismert, hogy az intellektus standard eloszlást követ, minél nagyobb mintát vizsgálunk, annál jobban, szemléletesen kiugrik, hogy az átlagos képzi a legnagyobb részt, legtöbbször ettől átlagos az átlagos. Az átlagnak pedig nemt tudományos oldalakról megosztott szakcikkekre volt szüksége, hanem cicás videóra és alaposan dokumentált nyaralós albumokra minden mennyiségben.
Átlagos intellektusú felhasználók társaságában pedig nem meglepő módon, kevésbé fogják komfortosan érezni magukat az értelmesebbek, főleg, ha udvariasságból olyat is felvesznek ismerősnek, aki ontja a falra a contentless hülyeségeket.
A Facebooknak ehhez az átlaghoz kellett alkalmazkodnia, de több közösségi szolgáltatásban is megfigyelhető egy olyan általános életciklus, hogy felfutó ágban menő, aztán egyre kommerszer, a végén pedig már-már ciki, ahogy a néhai iWiW-ről is monták sokan.
A Facebook egy korábbi vezetője a Verge múltkori cikkében rendkívül lesújtóan nyilatkozott a szolgáltatásról  nem véletlenül. Az egész Facebook úgy van kialakítva, hogy ott minimális erőbefektetéssel jöjjön a jól kiérdemelt kutyakeksz. A bardóczi reblogon már többször is volt téma, de még egyszer, nagyon röviden: az emberi agy reward-köre jutalomérzetet vált ki, ha sikerrel megoldunk egy feladatot, még nagyobb jutalomérzetet, ha ezzel mások elismerését meg is szerezzük akár csak pár percre, de ugyanez a rendszer kapcsol be akkor is, ha valaki mondjuk kokainnal tapossa a reward-pedált. Azaz a megszokásoknak és a sikerre való törekvésnek egy központi eleméről van szó. Az agykutatás Nobel-díjának is számító Brain-prize-t 2017-ben éppen ezen folyamatok tisztázásáért ítélték oda.
Jól ismert, hogy mindenből lehet függőség. Nem tudni, hogy a Facebook mennyire tervezetten, de úgy működik az átlagos felhasználó esetén, hogy egy, lényegében értelmetlen cselekvést, például egy teljesen átlagos kajafotó feltöltését lájkok és kommentek zápora követheti, ami visszaigazolás a felhasználó felé, hogy figyelnek rá. Ez persze, hogy beépül a megszokások közé, sokszor még akkor is, ha más örömforrások is érik a felhasználót.
Na ez a lényeg! Szinte biztosan mondhatjuk, hogy ez a pszichológiai magyarázata annak, hogy sosem vezették be például a dislike gombot vagy olyan lehetőséget, ami a felhasználó számára kellemetlen érzetet keltene, ennek eredményeként pedig idővel kevesebb időt töltene a szolgáltatásban.
Nem nehéz elképzelni, hogy ha valaki rendszeresen olyan visszajelzéseket kap valamilyen formában, aminek a jelentése, hogy amit posztolt, kommentelt, értelmetlen, ellenkezik a közvélekedéssel, ráadásul ez a gesztus egyetlen kattintással megtehető, nem fogja túl jól érezni magát tőle.
Az utóbbi tárgyalt témát összekapcsolva azzal, hogy a felhasználói bázis legnagyobb részét mégiscsak az átlag adja, érezhető, hogy az egész egyenesen veszélyes is lehet, hiszen a közvélekedés adott esetben  nem racionális, nem igazságos, nem is etikus, nem is lehetne ez másképp, hiszen többségében hülyék alakítják ki, úgy profán egyszerűsítéssel élve. Márpedig ha a hangos hülyék lehurrogják azokat, akiket talán nagyon nem kellene, a jól ismert buborék-effektus még markánsabbá válhat és még tovább szegmentálhatja a különböző értékrenddel, kultúrával, intellektussal rendelkező csoportokat, akik közt persze eddig is szinte nulla volt az információcsere. Látszólag paradox módon ezt éppen a közösségi web erősítette fel, amelyikről közhelyesen szokták mondani, hogy eltünteti a határokat, holott talán még sosem volt ennyire atomizált a társadalom, mint most.
Ha valakit magasabb szinten, hálózatelméleti megközelítésben érdekelnek a jelenség részletei, törvényszerűségei, megincsak Barabási-Albert László Hálózatok tudománya valamint Csermely Péter régi, de lebilincselő, Rejtett hálózatok ereje ajánlható, ami PDF-ben legálisan is elérhető itt.
Ami biztos, hogy nagyon meglepő lenne, ha a Facebook diszlájkolós ötlete működőképes lenne, ha viszont mégis, azzal kapcsolatban fentebb írtam meg a magyarázatot: a klasztereződött társadalomban hasonló intellektusú, társadalmi státuszú felhasználók kevésbé fogják lehurrogni egymást. Amikor felvetődik az a konteóba illő gondolat, hogy a webes óriások már egyenesen az akarják megszabni tervezetten vagy kevésbé tervezetten, hogy miről hogyan gondolkodjunk, akkor is hasonlóról van szó.
Ajánlott két nagy kedvenc még:

 

Szerző: bardóczi ákos

ORCID, Google Scholar ID, ResearcherID, ResearchGate, MTMT.hu? Find me!