A Facebook alaposan atomizálta a társadalmat, mi jön most?

A Facebook bevezeti a kommentek értékelésének lehetőségét, adta hírül néhány órával ezelőtt a Thenextweb.
Egészen kivételesen szinte biztosra bejósolható, hogy mi lesz az egész kifutása, holott csak egy olyan alap feature bevezetését vették tervbe, ami minden normális szolgáltatásban már régen létezik.
Már talán kevésbé, de sokáig a csapból is az folyt, hogy a közösségi médiás felületeken keresztül hogyan lehet hatékonyan fellépni a tömegeket érintő információs hadviselés és az egyszerű fake news ellen, eddig egészen elképesztően hülye ötletekkel látványos kudarcot vallott a Facebook. Ilyen volt, amikor a plebs megítélésére bízta, hogy egy hír szerintük fake vagy sem, mire az történt, hogy a hamis hírként megjelölt tartalmakra még többen kattintottak.
A magyar informatikai biztonság egyik vezéralakja néhány hónappal ezelőtt a Facebook-falán arról írt, hogy korábban egészen használható információforrás volt a Facebook, mára pedig kilométereken keresztül kell görgetni, hogy normális tartalmat találjon a felhasználó. Sok-sok magyarázatként én egyet emelnék ki.
Kik alkották a Facebook felhasználó bázisát kezdetben? A Harvardon tanuló hallgatók, akik nyilván magasabb intellektussal rendelkeztek az átlaghoz képest. Aztán a hallgatók meghívták a rendszerbe a rokonaikat, majd kutatókat, újságírókat, azaz nagyon sokáig felülreprezentáltak volt az a felhasználói bázisban azok, akik azért – mondjuk ki – értelmesebbek voltak, a Facebook pedig szűrők és trükközés nélkül is egy élhetőbb terep. A látványos változás akkorra tehető, amikor elérte a felhasználók száma a tízmilliót, ami ezt követte, már ugyancsak történelem: a rendszert valahogy fenn kellett tartani illetve profitábilissá kellett tenni, ehhez pedig teljesen más stratégiára volt szükség, ezzel a folyamattal párhuzamosan és egyben okként egyre nőtt az átlaghoz közelítő intellektussal rendelkező felhasználók aránya. Jól ismert, hogy az intellektus standard eloszlást követ, minél nagyobb mintát vizsgálunk, annál jobban, szemléletesen kiugrik, hogy az átlagos képzi a legnagyobb részt, legtöbbször ettől átlagos az átlagos. Az átlagnak pedig nemt tudományos oldalakról megosztott szakcikkekre volt szüksége, hanem cicás videóra és alaposan dokumentált nyaralós albumokra minden mennyiségben.
Átlagos intellektusú felhasználók társaságában pedig nem meglepő módon, kevésbé fogják komfortosan érezni magukat az értelmesebbek, főleg, ha udvariasságból olyat is felvesznek ismerősnek, aki ontja a falra a contentless hülyeségeket.
A Facebooknak ehhez az átlaghoz kellett alkalmazkodnia, de több közösségi szolgáltatásban is megfigyelhető egy olyan általános életciklus, hogy felfutó ágban menő, aztán egyre kommerszer, a végén pedig már-már ciki, ahogy a néhai iWiW-ről is monták sokan.
A Facebook egy korábbi vezetője a Verge múltkori cikkében rendkívül lesújtóan nyilatkozott a szolgáltatásról  nem véletlenül. Az egész Facebook úgy van kialakítva, hogy ott minimális erőbefektetéssel jöjjön a jól kiérdemelt kutyakeksz. A bardóczi reblogon már többször is volt téma, de még egyszer, nagyon röviden: az emberi agy reward-köre jutalomérzetet vált ki, ha sikerrel megoldunk egy feladatot, még nagyobb jutalomérzetet, ha ezzel mások elismerését meg is szerezzük akár csak pár percre, de ugyanez a rendszer kapcsol be akkor is, ha valaki mondjuk kokainnal tapossa a reward-pedált. Azaz a megszokásoknak és a sikerre való törekvésnek egy központi eleméről van szó. Az agykutatás Nobel-díjának is számító Brain-prize-t 2017-ben éppen ezen folyamatok tisztázásáért ítélték oda.
Jól ismert, hogy mindenből lehet függőség. Nem tudni, hogy a Facebook mennyire tervezetten, de úgy működik az átlagos felhasználó esetén, hogy egy, lényegében értelmetlen cselekvést, például egy teljesen átlagos kajafotó feltöltését lájkok és kommentek zápora követheti, ami visszaigazolás a felhasználó felé, hogy figyelnek rá. Ez persze, hogy beépül a megszokások közé, sokszor még akkor is, ha más örömforrások is érik a felhasználót.
Na ez a lényeg! Szinte biztosan mondhatjuk, hogy ez a pszichológiai magyarázata annak, hogy sosem vezették be például a dislike gombot vagy olyan lehetőséget, ami a felhasználó számára kellemetlen érzetet keltene, ennek eredményeként pedig idővel kevesebb időt töltene a szolgáltatásban.
Nem nehéz elképzelni, hogy ha valaki rendszeresen olyan visszajelzéseket kap valamilyen formában, aminek a jelentése, hogy amit posztolt, kommentelt, értelmetlen, ellenkezik a közvélekedéssel, ráadásul ez a gesztus egyetlen kattintással megtehető, nem fogja túl jól érezni magát tőle.
Az utóbbi tárgyalt témát összekapcsolva azzal, hogy a felhasználói bázis legnagyobb részét mégiscsak az átlag adja, érezhető, hogy az egész egyenesen veszélyes is lehet, hiszen a közvélekedés adott esetben  nem racionális, nem igazságos, nem is etikus, nem is lehetne ez másképp, hiszen többségében hülyék alakítják ki, úgy profán egyszerűsítéssel élve. Márpedig ha a hangos hülyék lehurrogják azokat, akiket talán nagyon nem kellene, a jól ismert buborék-effektus még markánsabbá válhat és még tovább szegmentálhatja a különböző értékrenddel, kultúrával, intellektussal rendelkező csoportokat, akik közt persze eddig is szinte nulla volt az információcsere. Látszólag paradox módon ezt éppen a közösségi web erősítette fel, amelyikről közhelyesen szokták mondani, hogy eltünteti a határokat, holott talán még sosem volt ennyire atomizált a társadalom, mint most.
Ha valakit magasabb szinten, hálózatelméleti megközelítésben érdekelnek a jelenség részletei, törvényszerűségei, megincsak Barabási-Albert László Hálózatok tudománya valamint Csermely Péter régi, de lebilincselő, Rejtett hálózatok ereje ajánlható, ami PDF-ben legálisan is elérhető itt.
Ami biztos, hogy nagyon meglepő lenne, ha a Facebook diszlájkolós ötlete működőképes lenne, ha viszont mégis, azzal kapcsolatban fentebb írtam meg a magyarázatot: a klasztereződött társadalomban hasonló intellektusú, társadalmi státuszú felhasználók kevésbé fogják lehurrogni egymást. Amikor felvetődik az a konteóba illő gondolat, hogy a webes óriások már egyenesen az akarják megszabni tervezetten vagy kevésbé tervezetten, hogy miről hogyan gondolkodjunk, akkor is hasonlóról van szó.
Ajánlott két nagy kedvenc még:

 

A net szívcsakrája – a DNS

Amikor a DNS kerül szóba, nagyon sokaknak hirtelen csak az jut eszébe, hogy rendszerint az internet telefonkönyvéhez hasonlítják durva egyszerűsítéssel, mivel a DNS az egyik, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy a gépek és szolgáltatások megtalálják egymást a neten. Holott még ennél sokkal többről van szó!
Való igaz, hogy a DNS szolgáltatás teszi lehetővé, hogy egy adott hosztnévhez  tartozó IP-cím vagy IP-címek azonnal megtalálhatóak legyenek a neten, a levelezőrendszerek tudják, hogy adott hosztnévvel végződő emailt milyen gépen keresztül kell kézbesíteni, és így tovább, a DNS messze nem valami száraz és unalmas téma, sőt! Ha hirtelen meg kellene neveznem üzemeltetés szempontjából néhány történelmi fordulópontot a DNS történetében, kettőt emelnék ki.
Már a net hajnalán többen tapasztalhatták, hogy a webhelyüket és levelezésüket is hosztoló szolgáltató DNS szerverei esetleg túlságosan lassan válaszolnak, ami pedig még rosszabb, a DNS szerverek lehalása esetén az általuk kezelt domainek egyszerűen leesnek a netről. Ekkor többen úgy gondolták, hogy érdemes valamilyen bombabiztosra váltani, amire ingyenes megoldást jelentett a  Namecheap Free DNS szolgáltatása. A Namecheap ingyenességében nem volt semmi csalás vagy rejtett költség, a Namecheap üzleti modelljének alapja vélhetően az volt, hogy ha a felhasználók látják, hogy az ingyenes DNS szolgáltatásuk jó, akkor például domain nevet is náluk fognak regisztrálni, ami be is jött. A free DNS szolgáltatással kapásból 5 névszerver beállítására volt lehetőség, amik már akkor bonyolult CDN-szerű rendszereken futottak, amikor még nem is így hívtuk őket.
Igaz, voltak, akik azt tapasztalhatták, hogy a .hu-s TLD-vel rendelkező domainjükhöz nem tudják beállítani a Namecheap DNS szervereit a magyar ISZT példátlanul szigorú, rugalmatlan és több ponton ésszerűtlen korlátozása miatt, amik a névszerverekkel kapcsolatban fogalmaztak meg feltételeket. Ezeket a szabályokat még a net hajnalán fektették le, a cél éppenséggel nemes volt, csak izomból nem lehet kényszeríteni a tömeget, hogy csak olyan technikai megoldást alkalmazzanak valamivel kapcsolatban, amiről egy szűk kör eldöntötte, hogy csakis az lehet megfelelő. A névszerver szolgáltatásnak elvben teljesen függetlennek kell lennie például attól, hogy ki a regisztrátor.
A második nagy áttörést a Cloudflare jelentette, amelyik rendkívül egyszerűen beállítható, az alapfunkciói ingyenesek és gyakorlatilag eltüntette az egy-egy rekord átírásához kapcsolódó átfutási időt azzal, hogy a CDN-jeivel gyakorlatilag mindenhol ott van. Alighanem többen nem tudják, de a Cloudflare éppen egy éve, Magyarországon is jelen van egy rakás szerverrel a BIX 20 GB-s peering partnereként és láthatóan kell is, hogy legyen: a BIX forgalmi statisztikái szerint ugyanis a teljes forgalma, egy hazai netszolgáltató forgalmához hasonlítható, ami persze nem csak a DNS-kérések kiszolgálásából adódik. A Cloudflare le is tarolta a piacot szerte a világon, éppen az egyszerűsége miatt, az esetek többségében megfelel a célnak, viszont bizonyos rekordtípusokat, amikre szükség lehet, a mai napig nem támogat, ugyan éppen ezért kevésbé is lehet egy-egy beállítást véletlenül elrontani.
Aki igazán ínyenc módon szeretné megoldani a saját domainjéhez tartozó zóna kezelését és freemiumot is kínáló alternatívára után néz, annak érdekes lehet a szintén piacvezetők közt lévő, de Cloudflare-hez képest kevésbé ismert NS1. Nem nagyon van más DNS-szolgáltató, amelyik egyáltalán azt mutatná, hogy mennyi lekérdezés történt összesen vagy egy-egy DNS-rekordot nézve, ráadásul úgy, hogy még azt is mutatja egy térképen, hogy honnan jöttek a kérések.
Ez több, mint érdekes lehet egy felhőbe burkolt világban, már nem a 90-es években vagyunk, nem lehet azt mondani, hogy ha főleg Magyarországról nézegetnek egy webhelyet vagy arra a domainre küldenek email-t, akkor a kérések döntően Magyarország felől záporoznak. A magyarázat a CDN-ek, load balancerek lelki világában keresendőek, ezek üzemeltetői viszont nem teszik ki a kirakatba, hogy pontosan hogyan is működnek.
A NS1 professzionális voltához tartozik, hogy pontosan naplózva van, hogy mikor mit állítottunk át mire, ezen kívül számos olyan rekordtípust támogat, amit a többi szolgáltató nem.
Ezen kívül van olyan sajátossága, ami különösen nagy forgalmú oldalak esetén lehet fontos teljesítmény szempontjából, mégpedig az, hogy rekordonként beállítható, többek közt az, hogy melyik földrajzi régióból várható a legtöbb kérés, a szolgáltatás annak megfelelően fog optimalizálni és minél gyorsabban kiszolgálni a kérést. Vagy éppen drasztikus módszer ugyan, de teljes AS-eket tiltólistára lehet tenni, amik felé az NS1 egyáltalán nem fog válaszolni egy domainnel kapcsolatban. Drasztikus módszernek tűnik, viszont nem elképzelhetetlen olyan szituáció, amikor éppen ezzel fékezhető meg DDoS egy olyan világban, ahol a feketepiacon viszonylag olcsón elvben bárki bérelhet olyan botnet hálózatot, amelyik adott domain és amögötti szolgáltatások ellen intéz támadást.

 

Tudható, hogy a DNS-szolgáltatók piaci részesedése rendkívül egyenetlen és fontos tudni, hogy alapvetően azért senki ne piszkáljon zónafájlt anélkül, hogy tudná, mit is csinál pontosan, ezen kívül egy-egy módosítást követően fontos, hogy az újonnan megadott értékeket tényleg betűről betűre ellenőrizzük, különben kellemetlen meglepetések érhetnek. A Namecheap ingyenes és fizetős verziójában is egy textbox máig maximálisan 255 karakter hosszúságú adat vihető be, ami elegendőnek is tűnik. De csak annak tűnik. A mai ajánlások szerint a levelek aláírásához legalább 2048 bites DKIM kulcsot érdemes használni, amit ha vágólapra másolunk, majd beillesztjük a Namecheap DNS vezérlőpultjában, el is menjük, az Namecheap egyáltalán nem figyelmeztet azzal kapcsolatban, hogy a kulcs második felét egyszerűen levágta.
Aki manapság egy szervezetnél DNS-t konfigurál, esetleg saját DNS-szervert üzemeltet, érdemes lehet megfontolni egy jobb üzemeltetői tanfolyam elvégzését, így érthetővé válik, hogy mi is történik a motorháztető alatt egy olyan szolgáltatás esetében, ami az eredeti formájához képest talán a legnagyobb változáson ment keresztül.